2016-ban a Touran a jövő klasszikusa
A Touran nyerte el a „Klassiker der Zukunft 2016” – A jövő klasszikusa 2016 – díjat. A wolfsburgi „bestseller” a Motor Klassik szakfolyóirat olvasóitól kapta az elismerést, akik az egyterűek kategóriájában szavazták meg győztesnek a Touran sorozatot.
A jövő klasszikusa
A tekintélyes oldtimer-magazin januári és februári számában hívta meg olvasóit idei „Motor Klassik Award” szavazására, hogy különböző korcsoportokból válasszák meg az év klasszikusait, az aktuális évjáratból pedig „A jövő klasszikusát”.
Amint a szerkesztőség elismerő szavaiból kiderül: „A Touran nagyszerű koncepciót képvisel, amely párját ritkítja. Tulajdonságai összessége – időtlen formavilágától, magas fokú variálhatóságán át, egészen széles motorpalettájáig – alapján igencsak nehezen verhető az egyterűek kategóriájában.”
A díjakat április 5-én, a Techno Classica előestéjén, a Rajna-vidéki Dyck-kastélyban adták át. A Volkswagen nevében a díjat Daniel Scharfschwerdt formatervező vette át.