Silk Way Rally: öt Mini All4 Racing a Selyemúton
Több mint tízezer kilométeren át tart, kétezer-ötszáz méteres magasságig száguld és tizenhét napon, tizenöt etapon, három országon és két kontinensen vezet keresztül a legendás Selyemútról elnevezett Silk Way Rally hatodik, 2016-os felvonása, amelyen öt MINI ALL4 Racing volánja mögött tíz tapasztalt versenyző áll rajthoz a végső győzelemért.
Silk Way Rally
A MINI ALL4 Racing versenyautók készen állnak, hogy modelltörténetükben először a legendás Selyemútról elnevezett Silk Way Rally megmérettetéseivel is szembenézzenek. A tizenhét napon át tartó verseny az Oroszország és Kína között húzódó egykori kereskedelmi útvonal mentén, a földkerekség egyik legszebb tájegységén kalauzolja keresztül az indulókat.
A Silk Way Rally hatodik, 2016-os felvonása egy látványos ünnepséggel veszi kezdetét július 8-án, pénteken a moszkvai Vörös téren. A verseny 1. etapja július 9-én, szombaton rajtol el Moszkvában, majd a résztvevők Kazahsztán fővárosa, Asztana felé veszik az irányt, az utolsó, 15. etap pedig Pekingben ér célba július 24-én, vasárnap.
A versenyzők Oroszország és Kína fővárosa között 10 734 kilométert tesznek meg, amelyből több mint 4 000 kilométer lesz a versenytáv. Az utazás során az indulók mindenféle tereppel találkoznak majd, a sártól és a kavicstól kezdve, egészen a sziklás hegyvidékekig és a száraz homokdűnékig. A megmérettetést a drasztikus szintkülönbségek még tovább nehezítik, egyes etapok ugyanis 2 500 méteres magasságban vezetnek keresztül.
Mini All4 Racing
A brit kisautó-gyártó felnőtt a Silk Way Rally által támasztott feladatokhoz és kapásból öt MINI ALL4 Racing versenyautóval néz szembe az extrém megterhelő körülményekkel, valamint a profi csapatokat felvonultató nemzetközi mezőnnyel.
A MINI ALL4 Racing családja ezúttal öt versenypárosból áll, amelyekben egytől egyig tapasztalt pilóták és navigátorok foglalnak helyet. A szaúd-arábiai Yazeed Al Rajhi és másodpilótája, a német Timo Gottschalk az X-raid csapat színeiben az utóbbi hetek és hónapok rendkívüli teljesítményét kívánja meglovagolni a Selyemúton, miközben jelenleg a második helyen állnak a 2016-os FIA Cross Country Világkupa abszolút tabelláján. A brit Harry Hunt és navigátora, a német Andreas Schulz ugyancsak az X-raid csapat színeiben áll rajthoz, és noha viszonylag friss párosról van szó, a 2016-os Dakar Ralit a jól megérdemelt abszolút tizedik helyen fejezték be.
Rajtuk kívül további három MINI ALL4 Racing versenyautó áll készen a Silk Way Rally szombati rajtjára. A kazahsztáni Aidyn Rakhimbayev és az orosz Anton Nikolaev párosa, valamint a szintén kazahsztáni Bauyrzhan Issabayev és az ugyancsak orosz Vladimir Demyanenko duója egyaránt az Astana Motorsport színeiben versenyez majd.
A Rakhimbayev és Nikolaev alkotta páros Dakar-tapasztalattal is rendelkezik a MINI ALL4 Racing versenyautóval, hiszen 2015-ben az abszolút tabella kilencedik helyén zártak. Issabayev és navigátora, Demyanenko ugyan csak most először ül be a MINI ALL4 Racing volánja mögé, Issabayev korábbi Dakar-tapasztalatai azonban kétséget sem hagynak afelől, hogy a duó a Silk Way Rally futamain a legjobbat hozza majd ki a brit versenyautóból. Az ötödik MINI ALL4 Racing géppel a Vladimir Vasilyev és Konstantin Zhiltsov alkotta orosz páros versenyez majd, akik a G-Energy csapat színeiben igyekeznek kihasználni a hazai pálya előnyeit, az FIA Világkupa abszolút győzelmét igazoló versenyzői tudást és a Dakaron, valamint az FIA Világkupa futamain felhalmozott megannyi tapasztalatot.
Extrém körülmények
A két héten át tartó Silk Way Rally minden kétséget kizáróan a világ egyik legkeményebb motorsport-megmérettetése, amelynek extrém versenykörülményei nem egy etap során a Dakar Rali kihívásaival vetekednek. Az ismeretlen útviszonyok és a kiszámíthatatlan időjárási körülmények ellenére a MINI ALL4 Racing öt csapata a hatalmas versenyzői tapasztalatnak köszönhetően több mint felkészülten várja a két kontinensen átívelő megmérettetést, bármit is tartogasson számukra.
Az öt páros mindeközben a MINI ALL4 Racing legendás hírnevéből is előnyt kovácsolhat, hiszen a brit kisautó-gyártó immáron bizonyítottan a valaha készült egyik legtartósabb és legmegbízhatóbb rali-technológiával ruházza fel versenyautóját. A 2012 és 2015 között sorozatban négy alkalommal elhódított Dakar-győzelem, a 2016-os második helyezés, valamint az FIA Világkupákon elnyert négy bajnoki cím minden kétkedő számára hitelt érdemlően igazolja, hogy a MINI ALL4 Racing miért a világ egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő versenyautója.
A teljesítmény és a megbízhatóság nem magától értetődő, hiszen a MINI is éveken át tartó, szüntelen fejlesztői munkával vívta ki magának a teljes motorsport-mezőny elismerését. A Silk Way Rally extrém megterhelő versenykörülményei, változatos terepe és hosszú etapjai ismét kihívás elé állítják a csapatokat, a MINI mérnökeit és a MINI ALL4 Racing technológiáját – tökéletes felkészülési lehetőséget biztosítva a 2017-es Dakar Ralira.
A Silk Way Rally 2016-os felvonásával kapcsolatos bővebb információk: www.silkwayrally.com
A Silk Way Rally 2016-os felvonásán rajthoz álló MINI ALL4 Racing versenyautók
- Pilóta – Navigátor – Rajtszám – Csapat
- Vladimir Vasilyev (orosz) – Konstantin Zhiltsov (orosz) – 101 – G-Energy csapat
- Yazeed Al Rajhi (szaúd-arábiai) – Timo Gottschalk (német) – 103 – X-raid csapat
- Harry Hunt (brit) – Andreas Schulz (német) – 105 – X-raid csapat
- Aidyn Rakhimbayev (kazahsztáni) – Anton Nikolaev (orosz) – 106 – Astana Motorsport
- Bauyrzhan Issabayev (kazahsztáni) – Vladimir Demyanenko (orosz) – 109 – Astana Motorsport
Az FIA Cross Country Világkupa 2016-os megmérettetései
- 2016. február 19–22.: Baja Russia (Oroszország)
- 2016. április 2–7.: Abu Dhabi Desert Challenge (Egyesült Arab Emírségek)
- 2016. április 17–22.: Sealine Cross-Country Rally Qatar (Katar)
- 2016. június 23–26.: Italian Baja (Olaszország)
- 2016. július 22–24.: Baja Aragón (Spanyolország)
- 2016. augusztus 11–14.: HunGarian Baja (Magyarország)
- 2016. augusztus 25–28.: Baja Poland (Lengyelország)
- 2016. október 3–8.: Rallye Oilibya du Maroc (Marokkó)
- 2016. október 21–23.: Baja Portalegre 500 (Portugália)